Megtalálták egy novemberi halálos baleset elkövetőjét (MTI)

Megtalálták azt a férfit, aki a gyanú szerint tavaly novemberben halálra gázolt, majd cserbenhagyott egy embert – mondta el a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője sajtótájékoztatóján.

Anti András közölte: tavaly november 17-én hajnalban Zalaszentgrót határában történt a cserbenhagyásos baleset, egy 22 éves férfi az úton feküdt, amikor a jármű áthajtott rajta.

A gázoló elment a helyszínről, és csak mintegy ötven autótulajdonos és harminc tanú meghallgatása során sikerült megtalálni. Az elkövető megpróbálta félrevezetni a nyomozókat, de a poligráfos vizsgálat és a bizonyítékok ellene szóltak – mondta az osztályvezető.

A baleset rekonstruálásakor a rendőrök szakértők segítségével arra a következtetésre jutottak, hogy a gázoló autó valószínűleg terepjáró vagy kisteherautó lehetett. A környéken ismert mintegy ötven hasonló autót és a tulajdonosaikat megkeresték, és csaknem harminc tanút hallgattak ki. További szakértők bevonása és bizonyítékok beszerzése során jutottak el januárban egy környékbeli férfihoz, aki azonban megpróbálta félrevezetni a rendőröket.

Először azt állította, hogy járt a helyszínen, de nem tud a balesetről. A poligráfos vizsgálat és az ellene szóló bizonyítékok alapján ugyanakkor valószínűsítető lett, hogy a 28 éves férfi volt az, aki terepjárójával elgázolta az úton fekvő fiatalt.

Anti András az MTI kérdésére elmondta: a cserbenhagyó – aki az eljárás során szabadlábon védekezhet – ijedtségével magyarázta, hogy elhajtott a helyszínről. Segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt kell felelnie.

Az áldozatról az osztályvezető azt mondta: előző éjjel a barátaival szórakozott, akik magára hagyták, miután a kivilágítatlan városszéli úton lemaradt tőlük. Az MTI más forrásból úgy tudja: az áldozat valószínűleg ittassága miatt feküdt az úton.

A rendőrségi sajtótájékoztatón bemutattak két videofelvételt is, a nappali helyszínelésről és az eset éjszakai rekonstruálásáról, amelyekkel azt illusztrálták, hogy ilyen esetekben egy sötétben az úton