Megtalálták a hévízi tóban pénteken eltűnt férfit (MTI)

  Miután rendkívüli halálesetről van szó, amelyet közigazgatási eljárásban vizsgálnak, a rendőrség nem nyilatkozhatott az ügyben.

Az MTI helyszíni forrásból úgy értesült, hogy vasárnap reggel, nyitás előtt talált rá a tófürdő egyik dolgozója a holttestre, amely után péntek este óta kutattak. Az áldozat egy 37 éves zalaegerszegi férfi.

Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője szombaton az MTI-nek elmondta: a tófürdő pénteki zárása után észlelte a személyzet – miután megtalálták a személyes holmiját -, hogy eltűnt valaki. Arra gyanakodtak, hogy a férfi a tóban merült el, ezért a VMSZ segítségét kérték.

A vízimentők a keszthelyi tűzoltók segítségével kezdték meg péntek este az eltűnt férfi utáni kutatást, de szombat hajnali kettőig a keresés nem vezetett eredményre. A kutatást szombat reggel hét órától a hévízi fürdő dolgozóinak közreműködésével, két szonár készülékkel és búvárokkal folytatták, a munkába a nap folyamán a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai is bekapcsolódtak.

A kutatást végző szervezetek munkatársai szombat este 9 órakor befejezték a keresést, miután addig nem találták az eltűntet. Holttestét vasárnap reggel dobta fel a víz.