Nyolc kanizsai intézményben folyik (indul) az energiatakarékosságot szolgáló felújítás

beleA kivitelező szerint nem lesz gond a határidővel, a szerződés szerint október 15-re végeznek az erre az évre tervezett intézményi felújításokkal, azaz a jellemzően a fűtési számlák csökkentését célzó munkák elkészülnek a fűtési szezon kezdetére. Pedig nincs egyszerű dolguk, hisz a munkák során tekintettel kell lenniük arra, hogy az iskolákban, bölcsődében délelőtt tanítás van, s csak ezt követően tudnak hozzálátni az érdemi munkához. Az összesen nettó 47 millió forintba kerülő feladatért – a Közbeszerzési Értesítőből kiolvashatóan – szokatlanul nagy volt a versenyfutás a kivitelezők között,  hat kanizsai és egy nagyrécsei cég adott ajánlatot, s közülük a Gejzir Kft-ét tartotta legelőnyösebbnek az önkormányzat erre illetékes bizottsága.

P1350507A Társaság munkatársai ezekben a napokban a Kőrösi Iskola fűtés rekonstrukcióját végzik. Időközben készül a közel másfélszáz új nyílászáró, ezek cseréje a következő napokban indul meg. Csak a Rózsa Bölcsőde esetében közel 100 ajtóról, ablakról van szó. A Kossuth Óvodánál és a Hevesi Iskolánál tetőt szigetelnek, s utóbbinál a tornaterem ablakait is kicserélik. A tornaterem teteje ad munkát Miklósfán is. Felújítják a Családsegítő Szolgálat Zrínyi úti épülete tetejét, és ablakokat cserélnek a Szivárvány Intézménynél.

A Batthyány Gimnázium C épülete déli oldalán lévő ablakok cseréjét is elvégzik, de itt, tekintettel a műemlék jellegre, hagyományos fa ablakok kerülnek a már eléggé „széláteresztő”  régiek helyére.

(A cikket illusztráló fotók a Kőrösi Iskolában készültek.)