Országúti „igazságosztás” –garázdasággal és testi sértéssel vádolják a kanizsai férfit

Egy középkorú férfi 2014. május 16-án a reggeli órákban Nagykanizsán közlekedett személygépkocsival. Amikor a Rozgonyi út és a Sugár utca kereszteződéséhez ért, nem adott elsőbbséget a neki jobb kéz felől érkező autónak, amelynek vezetője fékezett, majd rádudált a vétkesre, és kiszólt az autóból, hogy miért nem állt meg. A terhelt erre indulatba jött, kiszállt a gépkocsijából, szidalmazta a sértettet, majd az autójához lépett és a nyitott ablakon keresztül két ízben ököllel arcon ütötte. Ezután kinyitotta az ajtót és megpróbálta kirángatni az autóból. A terhelt csak akkor hagyta abba a cselekményét, és távozott, amikor a sértett, az utasa, valamint a járókelők rendőrt akartak hívni.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett. A Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság és testi sértés vétsége miatt emelt vádat a nagykanizsai Járásbíróság előtt – olvasható dr. Kondákor Ferenc főügyész közleményében