Polgármesteri Hivatal – újév, új szervezeti rend

Ma és holnap ugyan hivatalosan munkanap van, de a kanizsai Polgármesteri Hivatalban nem lesz ügyfélfogadás az évből hátralévő két napon és január 2-3-án sem. Az ok nagyon prózai. Az októberben jóváhagyott, s a decemberi utolsó közgyűlésen véglegesített új szervezeti rend miatt ezekben a napokban folyik a költözés, költöztetés a Hivatalban. Az átszervezésre még korábban 40 millió forintos pályázati támogatást nyert a város.

Január 6-ától a korábbi 12 osztály, vagy osztály szintű egység helyett csak 4 működik majd a Polgármesteri Hivatalban.

A Polgármesteri Kabinethez tartoznak az önkormányzati tanácsadók, illetve ide tartozik a szervezési, a pályázati és a főépítészi csoport.

A Jegyzői Kabineten belül működik majd a Belső ellenőrzési munkacsoport.

A Gazdálkodási osztály három csoportra tagozódik: Pénzügyi, költségvetési; adóügyi; vagyongazdálkodás és városüzemeltetés.

Szakmailag a legösszetettebb szervezet a Humán és Hatósági Osztály lesz. Ide tartozik a jövőben a Humánigazgatási, a Közigazgatási, az Építésügyi csoport és a Közterület Felügyelet.

A Hivatal vezetése még az ünnep előtt döntött az egyes szervezeti egységek vezetőinek személyéről, de hivatalos, a nyilvánosságnak szánt bejelentés ez ügyben még nem történt.