Postakocsira fel!

bele2Célegyenesbe ér idén a 3 magyar (Nagyrécse, Magyarszerdahely, Kerkaszentkirály) és 3 szlovén település (Dobronak, Moravske Toplice, Radenci), valamint a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza és szlovén partnereik összefogása nyomán útjára indított 1 millió eurós idegenforgalmi térségfejlesztési program, a nagyrécsei központú 5 Postakocsi. Az érintett térség értékeit – egyebek mellett a 21 turisztikai objektumot, lovas és bakancsos pihenőhelyet, kilátót, játszóteret, valamint az összefogásban érdekelt szolgáltatókat, éttermeket, szálláshelyeket, látnivalókat összefoglaló térképet ma mutatták be a zalai sajtó képviselőinek.

bele1Litter Tímea, a program munkatársa elmondta, hogy az idei év most már a népszerűsítésé, azaz, hogy minél többen szerezzen tudomást arról, hogy milyen komoly helyi értékeket, látnivalókat tárt fel az 5 Postakocsi program. Az elmúlt hetekben Szlovéniában vettek részt idegenforgalmi rendezvényeken, a tavaszi időszakban pedig 6 magyarországi bemutatón, így például a legnagyobb ilyen témájú hazai programon, a budapesti Utazás Kiállításon mutatják be a Határ menti élmények, határtalan kalandok címet viselő csomagot.

bele3A népszerűsítéshez 6 ezer példányban nyomtattak térképet és az érdeklődőknek egy kedvezmény kártyát is kínálnak. Ezt térítésmentesen adják bárkinek, aki erre igényt tart. A kedvezményeket a program jelképével jelölt helyeken lehet érvényesíteni Szlovéniában és Magyarországon is. A térkép a kártya és a térséget bemutató programfüzet Nagykanizsán a Tourinform Irodában bárki számára hozzáférhető.