Rekordtúrára – Nagykanizsára – készül két debreceni bringás

Két debreceni kerékpáros a fejébe vette, hogy egészen Nagykanizsáig eltekernek. Úgy tervezik, hogy non-stop úton lesznek.

debrence-kanizsa bringaIgazi embert próbáló vállalkozásra készül Bakó Zoltán és Takács Norbert, Debrecenből Budapesten keresztül bicikliznek majd el Nagykanizsára. A teljes távot, közel 460 kilométert párhuzamosan és együtt haladva teszik meg. A kísérlet attól sem hétköznapi, hogy 1-1 fix hajtású kerékpárral (azaz egysebességes, örökhajtós bringával) kelnek útra, de nehezíti a dolgukat az is, hogy a hivatalos maratoni rekordszabályok szerint 55 percenként 5 perc pihenőt kell tartaniuk, így lassabban haladhatnak.

Bakó Zoltán elmondta, szerencsére a pihenőidő összevonható, így reményeik szerint a teljes távot 25-28 óra alatt letudják, ehhez persze az is kell, hogy non-stop tekerjenek. A két bringás úgy tervezi, a pihenők variálásával 3-4 órát egyben végighajtanak, s nagyjából 15-20 perces pihenőket fognak tartani.

A bringás kiemelte, mivel a kerékpáron nincs váltó, így a teljes távot és annak szintkülönbségét egyetlen áttétellel kell letekerni, ráadásul úgy, hogy a két kerós lába a fix hajtás miatt folyamatosan mozgásban lesz.

A tervek szerint június 21-én reggel 7 óra körül lesz a start a Böszörményi útról és jó eséllyel 22-én vasárnap reggel érnek célba Nagykanizsán.

Aki szeretné végig figyelemmel követni a két sportember útját, az megteheti majd a rekordkísérletük Facebook-oldalán, a táv egészén pedig élő GPS követést is végezhetnek az érdeklődők.

(forrás: www.dehir.hu )