Segélyosztás után késekkel, botokkal támadtak egymásra

Egy férfi az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyebben megsérült 2013. október 31-én 17 óra 11 perckor Lasztonyán, amikor szóváltást követően két család tagjai verekedtek össze a település központjában. A vita hevében kések és botok is előkerültek. A nagykanizsai rendőrök szétválasztották a verekedőket, és négy férfit állítottak elő. Valamennyien megtagadták a vallomástételt; a tanuk meghallgatása során kiderült, hogy O. József és O. János késekkel és botokkal támadták meg a másik család férfitagját, aki könnyebben meg is sérült.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya gyanúsítottként hallgatta ki O. Józsefet és O. Jánost, ellenük felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Mindkét férfi szabadlábon védekezik.