Soós Ernő – tudja ki volt?

Jövő héten konferenciát szervez, s ezzel a tudományos nyilvánosság elé lép a Pannon Egyetem, Nagykanizsa Önkormányzata és a Hidrofilt Kft közös alapítású, Soós Ernő nevét viselő víztechnológiai kutató bázisa.

A Soós Ernő Víztechnológiai Kutatóközpont, amellett, hogy az ősszel indított szakmérnök képzés háttér intézménye lesz, élen szeretne járni a vízkezelést kutató, fejlesztő intézetek körében is. Nagykanizsán ez az első ilyen jellegű bázis, ezért is figyelemreméltó, hogy az alapítók kit tartottak méltónak arra, hogy nevével jelezzék szakmai törekvéseiket.

soós ernőA jövőben, ha a központ sikeres lesz, egészen biztosan sokat hallunk majd a névadóról is, de ma még nincs könnyű helyzetben, aki Soós Ernő után kutat. Életrajza is csak néhány napja került fel a nagy netes lexikonra, a Wikipédiára, fotót pedig egyáltalán nem találni róla a világhálón. A cikkünkhöz mellékelt kép egy 1962-es olajos tablóról származik (forrás: Tablók albuma 1955-2000, Zsigmondy Vilmos és Winkler Lajos Műszaki Középiskola, Nagykanizsa), ekkor végzett a becsehelyi születésű Soós Ernő a technikumban. Ezt követően került a Veszprémi Egyetemre, ahol 1968-ban kapott diplomát. Szakmai pályafutása nagyobb részt az Izzóhoz (legyen neve bár Tungsram, vagy GE) kötődött, 2004-től haláláig, 2013. szeptember 20-ig a Hidrofilt Kft kutatás-fejlesztési vezetője, műszaki tanácsadója volt. Számos szakmai publikációja, szabadalma, kitüntetése dicséri munkáját. Mostantól pedig egy remélhetőleg sikeres és szép jövő előtt álló kanizsai intézmény viseli nevét.

Soós Ernő életrajza a Wikipédián: http://hu.wikipedia.org/wiki/So%C3%B3s_Ern%C5%91

Ha valakinek van Soós Ernőről fotója, köszönettel vesszük, ha elküldi a 8800.hu szerkesztőségének ide: szerkesztoseg@8800.hu )