Személyi okmányok pótlása – bűncselekmény esetén ingyenes

Az országgyűlés még december 9-én, amikor a kormányhivatalok, kormányablakok működésével kapcsolatos törvények módosítását tárgyalta, jóval több, mint kétharmados arányban elfogadta azt a változtatást is, miszerint jövő évtől nem kell illetéket fizetni azoknak a személyi okmányoknak a pótlásakor, amelyek bűncselekmények során rongálódtak meg, vagy vesztek el.

Bár a részletes szabályozást nem ismerem, azaz nem tudom, hogy mit kell a jövőben bűncselekménynek hívni, de az a gyanúm, januártól soha többé senki nem fogja majd elveszíteni az okmányait.

Viszont tömegessé válik majd a személyi okmányok ellopása.

Mert a lopás, akár hogy nézem is, bűncselekmény. Akik hagytak már el igazolványt, tudják, nem is kell túl nagyot lódítani ahhoz, hogy azt mondjuk: ellopták. Aki járt már így, tudja: legtöbbször valóban nem is emlékszünk rá, mikor, milyen körülmények között hagytuk el okmányainkat, s legtöbbször meg is fogalmazzuk a gyanút: ellopták. Innen már nincs is távol, hogy azt gondoljuk, aztán meg mondjuk is a hatóság előtt, hogy: ellopták. Ellopták buszon, vásárban, vonaton, utcán, ellopták – bárhol. Az persze még kérdés, hogy a „bűncselekmény” körülményeit mennyire vizsgálja majd az erre illetékes hatóság, illetve mennyire könnyen adják majd a bűncselekményt igazoló s ezzel együtt az ingyenességet biztosító igazolást. De olyan érzésem van, lassan nyílik egy kiskapu.