Verekedés egy keszthelyi iskolában – súlyos sérülés a vége

Két 17 éves fiú esett egymásnak csütörtökön reggel, még iskolakezdés előtt egy keszthelyi iskolában. A gyanú szerint először a bókaházi diák a vállainál fogva hátra húzta, majd hátba térdelte keszthelyi tanulótársát, aki ezt követően megrugdosta, majd ököllel megütötte évfolyamtársát. A bókaházi fiú a bántalmazás miatt az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a két fiatalkorú ellen. A rendőrök a két diákot gyanúsítottként hallgatták ki. (a fotó csak illusztráció: boon.hu)