Visszaköltözhet a Török-kút az Erzsébet térre – Ön hogyan döntene?

Ha így lesz, s ez most már csak a képviselőkön múlik, akkor a város egyik legrégebbi köztéri alkotása, melyet még 1879-ben emeltek, ismét a város központját díszítheti. Volt ugyan olyan elképzelés is, miszerint kerüljön ismét a valódi eredeti helyére, a Deák térre, de ott most a „Petőfi” szobor áll, mögötte pedig eléggé furcsán nézne ki a kút. Felvetődött az is, hogy a Kossuth térre vigyék, oda, ahol korábban a Szentháromság szobor állt. De itt meg, azon túl, hogy jól eltűnne az érdeklődő szemek elől, a környezet, háttérben a tűzoltó laktanyával, nem igazán mutatós. A helykeresés közben kiderült, hogy az Erzsébet téren lenné meg hely, s akár többféle variáció is elképzelhető.

EPSON DSC pictureJövő héten három elképzelés kerül a képviselők elé. Az egyik a Centrál szálloda előtti terület, mely most nincs igazán kihasználva azon túl, hogy alkalmanként vendéglátós bútoroknak ad helyet. Ehhez hasonló a második variáció is a Kinizsi utca-Rozgonyi utca- Erzsébet tér találkozásánál, ott, ahol a ma már ipari műemlékként is nyilvántartható öreg telefonfülke áll. A harmadik pedig az Erzsébet tér észak sarka, a Szentháromság szobor mögött. Bár a Magyar utcának ez az utolsó szakasza közlekedési szempontból ma már közel sem olyan jelentős, mint korábban volt, ezzel együtt ez a város központjának egyik kapuja, itt találhatna új helyet a Török-kút.

Ön melyiket választaná? Még mielőtt a képviselők állást foglalnak, a hétvégén mi is megkérdezzük a 8800.hu olvasóit. Felhívásunkat ma este tesszük közzé, a választ adók között egy különleges ajándékot sorsolunk ki. 

Addig is megmutatjuk a három lehetséges helyszínt.

no images were found