Zalai Vadászkamara – továbbra is a kanizsai dr. Nádor László az elnök

-A vadhús a legegészségesebb hús, amit ma Magyarországon elő lehet állítani –  állítja dr. Nádor László, a Vadászkamara  zalai elnöke.

Dr.NádorLászlóAz 1997-ben megalakult Országos Magyar Vadászkamara Zala Megyei Területi Szervezetének kezdetektől fogva a Nagykanizsán dolgozó dr. Nádor László az elnöke, akit tegnap újabb négy esztendőre megerősített eme pozíciójában a tagság. S mivel az újraválasztott kamarai elnök jogászként a Zalaerdő Zrt. Igazgatási osztályvezetője, a gratuláció után kézenfekvő volt arról is megkérdezni: mit szól a vadhús közétkeztetésbe történő bevezetését célzó tervről?

Szigorú humán előírások vonatkoznak a vadhús közétkeztetésbe történő bevezetésére, melyeket összhangba kell hozni az elsősorban gyermek közétkeztetésre vonatkozó előírásokkal – fogalmazott a rigyáci születésű kamarai elnök, aki szerint a konkrét lépésekhez számos változtatásra van szükség, ráadásul az állategészségügyi előírások szerint például a vadhúst nem lehet együtt tárolni más húsokkal.  – Valóban rengeteg vadhús képződik Magyarországon, nagy részük exportra kerül, holott a jó minőségű táplálékra itthon is nagy szükség lenne. S mivel a legtisztább körülmények között élő, változatos táplálékokat fogyasztó, s rengeteget mozgó vad húsa sokkal egészségesebb bármelyik háziállat húsánál, jelenléte ideális lenne a közétkeztetésben is.

Nádor László 1954-ben erdész család gyermekeként született a Zala megyei Rigyácon, s mivel akkoriban az erdészeket gyakran „vándoroltatták”, 10 éves koráig Obornakon élt. Egy kis somogyi kitérőt  követően, landleros gimnazistaként, kollégistaként került vissza Zalába, majd a pécsi egyetemi évek után, 1978-ban állt munkába a Zalaerdőnél, ahol napjainkban is dolgozik.