Sormás

Akkor most, hogy már mindenki – vérmérséklettől függően – kiordította, kidühöngte magát, vagy éppen csak valami furcsa, torkát, gyomrát szorító értés vett rajta erőt a hír hallatán, miszerint menekülttábort tervez a kormány Sormás határába, vegyünk egy nagy levegőt, s próbáljuk meg higgadt fejjel végiggondolni a történetet. Lépjünk most túl azon a költői kérdésen, hogy az országgyűlési képviselő tudott-e előzetesen a kormány tervéről vagy sem. És ha tudott, akkor mi van? Mit tehetett volna? Ellent mond? Ugyan már! Ha ezt ő meg merné tenni, s eredménnyel, őt követné az összes többi, szóba jöhető terület képviselője, eredménnyel. Ugyan ez a helyzet a lakossági tiltakozással is. Mindenütt élnek emberek, s a kormány sikeres plakátkampánya után mindenütt eléggé hiszterizált a helyzet, s ahogy egy régi kedves barátom írta: „mindenkinek van szomszédja” azaz előbb-utóbb körbeérnénk az országban úgy, hogy közben nem születne megoldás.

Márpedig gyorsan megoldás kell.

Most ugyan még élvezzük a kánikulát, de már csak néhány hét, és itt az ősz, majd a tél.

A migránsok nagyobb része, ahogy teheti, továbbáll. Tény, hogy erről már nehezebb statisztikát készíteni, de a hozzáértők úgy gondolják, hogy a bejövők 80 százaléka néhány napon belül el is hagyja az országot nyugat felé. De akik maradnak – becslések szerint lesznek vagy 15-20 ezren, jobbára asszonyok, gyerekek, s más elesettebbek – azoknak valami hajlék kell. Márpedig a jelenlegi férőhelyek – Debrecenben, Bicskén, Fóton, Vámosszabadiban – már többszörösen megteltek. Valahol helyet kell nekik találni. Hogy miért pont Sormás? Biztosan erre is van indok, de az egész migrációs kérdés annyira zavaros, bonyolult, annyira másként gondolkodnak erről az érintett országok, hogy aligha tudjuk meg az igazságot.

Persze azért lehet annak a feltételezésnek némi alapja, hogy az országhatár közelsége miatt itt majd egy újabb „folyosót” nyitunk. Mert nem kell ahhoz nagy térkép ismeret, hogy az érkezők felismerjék, merre vezet Sormás határából az út az áhított Nyugat-Európa felé. De ez is csak feltételezés, melyre hivatalosan soha senki nem fog bólintani.

Ami tény, ami tudható: a kormány állami területen, állami forrás felhasználásával nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházást készít elő. Az eljárás lényege: az érintett beruházásokkal összefüggésben nem kell beszerezni építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt, lefolytatni a településképi véleményezési eljárást, továbbá településképi bejelentési eljárásra sincs szükség.

Amit még nem árt tudni: Sormáson tavaly meggyőző fölénnyel nyert a kormányzópárt jelöltje, s listára leadott voksok többségét is a kormányzó párt kapta. Ugyan ez volt a helyzet Homokkomáromban és Nagykanizsán is. Ennek a pártnak a kormánya most – egészen biztosan nem örömmel, s nem azért, hogy kibabráljon az őket támogatókkal és lehetetlen helyzetbe hozza képviselőjét – hozott egy döntést.     

Ma este Sormáson falugyűlés lesz a tervezett tábor miatt.

Jó lenne, ha nem a gyűlölet, nem a harag, hanem a kényszerű helyzet felismeréséből fakadó jó szándékú megoldáskeresés lenne az uralkodó hangulat.