Galéria
Galéria

A víz semmit nem kímél – éjszaka ki kellett költöztetni a lakókat

A pacsai katasztrófavédelmi őrs tűzoltói, miután már a konyhában és a fürdőszobában is állt a víz, a ház három lakóját a faluházban helyezték el éjszakára. tovább olvasom »

Megkezdődött a 48-as szobor felújítása – elődeink üzenetét rejtette a talapzat

Mivel erről korábban semmiféle információ nem jelent meg, ma reggel sokakat meglepetett, néhányan felháborodottan reklamáltak is emitt, amikor először leemelték a szobrot, majd szétszedték a mészkő talapzatot. tovább olvasom »

Sárkányhajó Bajnokság 1. nap – egy kicsit közbe szólt a szél

A kőrösisek viszont ragaszkodtak az induláshoz, így őket „hozzácsapták” a nagyokhoz, s mint utólag kiderült, nem érdemtelenül. tovább olvasom »

Babázni egy életen át – baba kiállítás a HSMK-ban

Bogárné Kovács Magdolna, a Hétszínvirág Óvoda óvónője kétszeresen is szerencsés, hisz a rá bízott gyerekek miatt naponta kötelezően „babázik”, másrészt mert ez maradt a hobbija is, azaz babákat gyűjt és babaruhákat varr. tovább olvasom »

Kanizsai fák és kerítések fekete napja – sok fotóval

Az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése szerint Zalára holnapra is a narancssárga riasztás az érvényes, azaz még pénteken is erős szélre és sok csapadékra kell számítani. tovább olvasom »

Város Napja 2014 – Minden jó, ha jó a vége

  no images were found tovább olvasom »

Nagykanizsa kitüntetettjei 2014-ben

A Város Napja alkalmából kitüntettek portréi, elismerésük indoklása. tovább olvasom »

Kiskanizsai Sáska – egy focicsapat 80 éve fotókban elbeszélve

Horváth Ferenc Mákos a Kiskanizsai Sáska labdarúgócsapata elmúlt 80 évéből válogatott össze egy különleges tárlatot. tovább olvasom »

Fánkfesztivál – forog a nép, telik a bendő

Úgy becsüljük, ma nem lesz könnyű kienni a készletből a fesztivál versenyzőit. tovább olvasom »

Fánkos maskarások Kanizsa utcáin

Fúvószenére vonultak végig délelőtt a városon a Fánkfesztivál maskarásai. tovább olvasom »