Sárkányhajó Bajnokság 1. nap – egy kicsit közbe szólt a szél

bele3A sárkányoknak a vártnál, reméltnél sajnos kevesebb dolguk pénteken délelőtt, amikor a legkisebbek, az általános iskolások versenyét indítani kellett volna. Ugyanis esetenként 45-50 kilométeres északi szél süvített a tó felett, így a rendezők némi várakozás után kénytelenek voltak úgy dönteni, hogy lefújják ezt a versenyszámot. A kőrösisek viszont ragaszkodtak az induláshoz, így őket „hozzácsapták” a nagyokhoz, s mint utólag kiderült, nem érdemtelenül. Az így 14 résztvevős verseny 4 selejtezőjéből az első kettők jutottak az elődöntőbe, majd az újabb két futam után alakult ki a döntő négyes, melyben nem kis meglepetésre ott voltak a kőrösisek is. A döntőben aztán már érvényesült az erőfölény.

beleA legjobban a Batthyány Extrém hajójának tagjai húztak, ők nyerték meg az idei diák versenyt, második lett a Thury Junior, 3. a Mező és 4. a Kőrösi.

A mostoha időjárás ellenére igazán jó hangulat volt a parton és vízen, így jó esély van arra, hogy holnap még többen mennek ki a Csónakázó tóhoz a profik és a felnőtt amatőrök versenyére.