Megtalálták a több hete eltűnt murakeresztúri Koósz Gábor holttestét

10593220_1493724947534677_5031352261861923937_nMegtalálták a holttestét a 21 éves Koósz Gábornak, aki szeptember elején tűnt el Murakeresztúrról – erősítette meg pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI információját.

Nothoff Ingrid közölte: a holttestet péntek reggel egy rendőr találta meg, akit egy helybéli értesített. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit, orvos szakértői véleményt kérve.

Az MTI úgy tudja, hogy péntek reggel Murakeresztúr kollátszegi településrészén egy helybéli férfi talált rá az eltűnt fiatal kerékpárjára. Értesítette a rendőröket, ők alig kétszáz méterre a Mura partjától, egy kukoricásban megtalálták a férfi holttestét.

A fiatal szeptember elején, eltűnése előtt azzal hívta fel az édesanyját, hogy a lakóhelyéhez közeli hegyről hazafelé jövet eltévedt, és nem tudja, hol van. Az esti órákban csak annyit mondott, hogy vizet és vasúti síneket lát, de utána már nem adott életjelet.

A fiatalembert napokon át több mint ötvenen kutatóeszközökkel is keresték az áradó Mura és a Principális térségében, illetve a közeli településeken, de a kutatás akkor nem vezetett eredményre.

Korábbi írásink itt: http://www.8800.hu/aktualis/harmadik-napja-keresik-zalai-rendorok-21-eves-gabort-fiatalember-murakereszturrol-tunt-el/

http://www.8800.hu/aktualis/nem-talaljak-ma-dronokkal-keresik-hat-napja-eltunt-murakereszturi-fiatalembert/