Minden mozog a Csótó körül

Régen volt akkora, jó értelemben vett felfordulás a Csónakázó tó környékén, mint ezekben a hetekben.

bele1A lebontott – hol működő, hol nem működő – büfé helyén már áll az úgynevezett fogadóépület váza, mellette dolgoznak a szennyvízelvezető csatornán a munkások. Erre a csatornára kötik rá a parkoló északnyugati sarkában lévő, ugyancsak eddig hol üzemelő, hol nem üzemelő nyilvános illemhelyet is. Úgy tudjuk, a munkával – az építéssel és a csatornázással is – augusztus végére kell végeznie a kivitelezőnek, mert akkor avatnák az új létesítményt.

bele2Beljebb, a kilátó alatti volt szánkópálya melletti erdőrészben folyik a BMX pálya kialakítása. Az elmúlt hetekben a Zalaerdő végzett itt ritkítást, hogy a terület átlátható és átjárható legyen. Már látni a 4200 m hosszú, 160 m szintemelkedéssel bíró versenypálya vonalvezetését és néhány akadályt is. Ezekről jelenlegi állapotukban is megállítható, hogy nem lakótelepi kerékpárok kedvtelésből bringázó gazdáinak készülnek. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert az épülő pályaelemek mellett ugyan ott a figyelmeztető tábla, de ez nem igazán zavarja az alkalmi látogatókat, akik esetenként tesznek egy-egy kört, járművöket és saját testi épségüket kockáztatva. Bár hivatalos bejelentés még nem volt, úgy tudni, hogy néhány próbafutam után a pályaavató versenyt szeptember 13-14-én rendezik itt, ez egy C2-es minősítésű olimpiai krossz futam lesz.

A pályáról további érdekes sportszakmai információk itt: http://bikemag.hu/magazin/hirek/nagykanizsan-epul-az-orszag-elso-epitett-olimpiai-krossz-palyaja