Szent Apollónia és az agancs nélküli szarvas

Ne keressék, mert ilyen című történet nem létezik. A fogászok védőszentje és a fejdíszét vesztett szarvas a mi városunkban, Nagykanizsán „él”. Szent Apollóniát 1927-ben festette Éber Sándor festőművész dr. Kőnig József fogorvos megrendelésére, a doktor házának falára. A freskó ma is nagyon szép állapotban megtekinthető a Széchenyi tér 7. szám alatti, gyönyörűen felújított épület bejárata mellett. A szarvas az Erzsébet tér 17. szám alatti házat, s ezzel együtt a város főterét díszíti. Pontosabban díszítette évtizedeken át, egészen az elmúlt télig, amikor a ránehezedő hó súlyát már nem bírva, letörtek agancsai. Nem hallani róla, hogy bárkit is foglalkoztatna pótlása, rendbetétele. A szarvas fej eredetileg egyébként nem ezen, hanem a mellette lévőn házon volt, az ott működő szálloda jelképeként.

Szépen felújított, rendben tartott freskó és a törött agancsú szarvas. Az egyik a gondosságot, a múlt tiszteletét, értékek megőrzésékek szándékát jelzi, a másik ennek ellenkezőjét, a pusztulás, romlás csendes tudomásul vételét.

Szent Apollónia freskója és az agancstalan szarvas mától jelképek lesznek a 8800.hu oldalain.

Ezekkel jelezzük majd egy-egy írás elején, hogy amiről szó lesz, a szerintünk melyik mentalitásról árulkodik. A gondos gazdáról (legyen az bárki), vagy az értékeink pusztulását elfogadó, tudomásul vevő, ne adja Isten, „segítő” emberről. Mert minden ilyen helyzet mögött ott az ember. Mi a felelősök után nem kutatunk, de az érdemeseket igyekszünk bemutatni. Ezzel is azt tudatosítva, hogy mely jelképet használjuk majd szívesebben, s melyiket kényszerből.