Déli elkerülő út – gyanús a nagy hallgatás

Nem kell ahhoz szakértőnek lenni, hogy érzékeljük: valaki(k) nagyon mélyen belenyúltak és felforgatták tartalmát annak a hatalmas pénztárcának, melybe a nagyobb részt már odaígért fejlesztési pénzeket őrzik. Nem oly régi a hír, hogy visszavonták a Balaton 300 milliárdos fejlesztési támogatását, hétfőn reggel pedig azzal lepték meg a fél országot, hogy a féltucatnyi nagyváros esetében a Modern Városok programhoz kapcsolódó közlekedési hálózat fejlesztések közül jó néhányat kivettek. Ugyancsak visszavonták az alig több mint egy hete bejelentett autópálya fejlesztési tervek kormányhatározatát is.

Arra gondolni sem merek, hogy a kormány vissza akarna lépni ezekből a fejlesztésekből. Valami más lehet a háttérben, ami nem a célokról, hanem inkább ezek finanszírozásának módjáról, esetleg arról szól, hogy ki, mikor, milyen módon nyúlhat bele a jövőben ebbe a pénztárcába.

Szerencsére Nagykanizsa neve sehol nem jelent meg ezekben a hírekben. De azért ismét végig olvastam a város és a kormány között tavaly nyáron született, s a Magyar Közlönyben is megjelent megállapodást, melynek lényese elemei szólnak a város és környéke közlekedési hálózatának fejlesztéséről. A megállapodás 2. pontja szerint a kormány a város iparfejlesztési céljait támogatva egyetért a déli elkerülő út megvalósításával s a fejlesztés 1. ütemének, a 61-es út (Csónakázó tó?) – Bajcsai utca közötti szakasznak 2018. március 15-ig el kell készülnie. Ugyanez a határideje M70-es autóút kétszer kétsávos gyorsforgalmi úttá fejlesztésének is. Ez utóbbi esetében, ha minden terv és engedély rendelkezésre áll, talán nem is illúzió, hogy a következő országgyűlési képviselő választások előtt átadják.

De a déli elkerülőt?

Nos, ez már egyre neccesebbnek tűnik.

Arról, hogy a szerződésben rögzített, erre szánt összeg némiképp alultervezettnek látom, korábban már írtam (http://www.8800.hu/szolj-hozza/deli-elkerulo-ut-uj-kanizsai-csoda-keszul-vagy-valami-nincs-rendben-a-szamok-korul/ ), most abbéli kételyeimet vagyok kénytelen megfogalmazni, hogy a kitűzött határidő tarható lesz-e? Alig több mint másfél év van vissza, de nem hogy építésről, de az előkészítésről (esetleges területvásárlás vagy kisajátítás, nyomvonal egyeztetés, szakhatósági vizsgálatok, engedélyek, stb.) sem hallani semmit. Ha csak a beruházás egyes fázisaihoz kapcsolódó közbeszerzési eljárásokat áttekintjük, már akkor is sejthető: ez a beruházás – ha határidőre megvalósul, nem csak árában, de kivitelezésre szánt idő mennyiségében is rekorder lesz.

Ha valaki azt gondolná, hogy csak akadékoskodom, s nem bízom az út építésével foglalkozókban, neki egy adatot ajánlanék figyelmébe: a Palint elkerülő, az autópályától a pacsai elágazóig vezető 4,5 utat (a déli elkerülő 1. üteme ennél egészen biztosan hosszabb lesz) két évig építették.

Fotó: http://www.panoramio.com/photo/108354957