Aktuális
Aktuális

Rekord magasságon a Principális!

A Princi az éjszaka folyamán is tovább áradt, pénteken hajnalban 251 centimétert volt mutatott a mérce. tovább olvasom »

Kettő az egyben – garázda és vadkender termesztő

A nyomozók 2014. augusztus 29-én délután mentek elfogni a feltételezett elkövetőt, és otthonában több, cserépben nevelt kábítószergyanús növényt találtak. tovább olvasom »

Principális – tegnap és ma

A Princi még nem nyugodott meg tovább olvasom »

Kanizsai szereplők a kovásznai Város Napja ünnepségen

A Szan-Dia Fitness Club diákja két alkalommal közönség elé lépnek. Először pénteken este, fő műsoridőben tartanak egy 45 perces bemutatót, majd szombaton késő este sporttánccal szórakoztatják a kovásznai közönséget. tovább olvasom »

Ma – remélhetőleg- döntés, aztán kezdődhet a Teleki utcai bontás

Ha ez megtörténik, akkor egy lassan öt éves történet ér véget, ugyanis a terület kitakarításáról még 2009-ben született az első önkormányzati döntés. tovább olvasom »

Magyar Termék Nagydíjat kapott a Zalaerdő a LENPELL keményfa pelletért

Hatvanhat magyar szolgáltatás és termék, köztük a ZALAERDŐ Zrt. – LENPELL keményfa pelletje kapta meg az idén a Magyar Termék Nagydíjat, a pályázatot kiírók tanácsa […] tovább olvasom »

Áradások Zalában – tele van a Princi medre

A következő napokban további lassú vízszintemelkedésre lehet még számítani, a hét végére várhatóan 250 centiméterre emelkedik a víz szintje Nagykanizsánál. A Principális eddigi legmagasabb vízállása 248 centiméter volt! tovább olvasom »

Fiatal lányokat bántalmazott – garázdaság a vád

....két kézzel hátulról fojtogatta, lehúzta a padról, majd a felálló sértettet ököllel orrba vágta, és egy másik sértettet is arcul ütött. tovább olvasom »

Kanizsa Pékség – Új profil egy régi boltban

Az új gazda Kanizsa Pékség és a vásárlók jóvoltából a bolt most remélhetőleg megtalálta hosszú távú rendeltetését, e héttől pékárú szaküzletként működik, ahol a helyi cég, részben helyben készült termékeit kínálják. tovább olvasom »

Elsőfokú árvízvédelmi készültség van a Murán és a Principálison is

Az elmúlt napokban folyamatosan emelkedett a Principális csatorna vízszintje is. Augusztus 14-én még csak 120 centimétert mértek, szerda hajnalban már 223 centiméter volt a vízállás. tovább olvasom »