Kettő az egyben – garázda és vadkender termesztő

bele2Életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak a zalai rendőrök egy helyi férfit, akinek lakásán több, cserépben nevelt kábítószergyanús növényt találtak.

Egy 60 éves zalaegerszegi férfi tett feljelentést 2014. augusztus 26-án a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, mivel 25 éves fiát 2014. augusztus 23-án megverték.

Az apát 2014. augusztus 24-én kora délután a zalaegerszegi kórházból értesítették, hogy a gyerekét szombathelyre kell vinni, mivel állapota súlyosbodott, koponyaműtétet kell végrehajtani. Az apa egészen eddig az időpontig azt sem tudta, hogy fia kórházban van, akit 2014. augusztus 23-án 21 órakor látott utoljára.

A nyomozás eddigi adatai szerint a zalai rendőrök kiderítették, hogy a gyanú szerint egy 32 éves zalaegerszegi férfi 2014. augusztus 23-án este megverte a 25 éves férfit, aki az elsődleges orvosi vélemény szerint életveszélyes sérüléseket szenvedett.

beleA nyomozók 2014. augusztus 29-én délután mentek elfogni a feltételezett elkövetőt, és otthonában több, cserépben nevelt kábítószergyanús növényt találtak.

A 32 éves férfit a rendőrök elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, azonban a Zala Megyei Főügyészség szabadlábra helyezte a férfit.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 32 éves K. László zalaegerszegi férfi ellen, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya pedig kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást.