Átvételi elismervény van, pénz nincs – Több milliót csaltak ki

A gyanú szerint egy 38 és egy 44 éves férfi 2007 vége és 2013 novembere közötti időben több millió forintot csalt ki különböző történetekkel – így víz és villany beszerelésére, életkörülmények javítására, ügyvédre – egy lenti férfitől. Az összegek átadásáról több mint fél száz átvételi elismervény is készült a kölcsönt adó és a kölcsönt kérők között, azonban ezek ellenére sem fizették vissza a kért összegeket. A két férfit a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, akik a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerték el.

A Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 38 éves O. Péter és a 44 éves O. József lenti lakosok ellen csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Lenti Járási Ügyészségnek.