Autót loptak – a nagykanizsai rendőrök néhány órán belül elfogták őket

A járőrök néhány órán belül elfogták azt a két férfit, akik 2014. április 17-én este a Kisberki úton elloptak egy Volkswagen Golf típusú autót. A járműben benne volt az indítókulcs, a személygépkocsi iratai valamint a tulajdonos okmányai. A nagykanizsai rendőrök jelentős erők bevonásával kezdték meg a feltételezett elkövetőket keresni. Néhány óra elteltével a rendőrök a Vágóhíd utca közelében fogták el a két férfit, akik az autóval eddig még tisztázatlan okok miatt egy kerítésnek csapódtak. A járőrök a 18 éves és a 24 éves fiatalembert előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. Mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését, az idősebb elmondta, hogy felváltva vezették az autót, amíg ő vezetett, társa több tárgyat is kidobott az autóból, a többi között egy autórádiót is. A 24 éves férfi azt is beismerte, hogy ő egy bankkártyát tett el. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 18 éves F. Sándor és a 24 éves L. Jenő nagykanizsai lakosok ellen. A nyomozók a két férfit őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.