Befejeződött a Principális mederkotrása

Befejeződött a Principális-csatorna két, összesen több mint 20 kilométeres szakaszán elvégzett mederkotrás és – tisztítás, amelyre 160 millió forintot fordítottakközölte a Zala megyei kormánymegbízott a kedden Nagykanizsán tartott helyszínbejárást követően.

Rigó Csaba felidézte, hogy a tavalyi rendkívüli csapadékmennyiség a Principálison rekordvízállást és ezzel elöntéseket okozott, ezért is volt sürgető a meder kotrása és a belenőtt növényzettől való megtisztítása.

bele-kotrás

Februári kép a kotrásról

Magyarszerdahely és Felsőrajk között 14 kilométer hosszan, Nagykanizsán pedig a bajcsai és a kiskanizsai városrész között 9 kilométer hosszan végezték el a munkálatokat zalai vállalkozások. A mintegy 160 millió forintos költséget az árvízveszélyre tekintettel a Belügyminisztérium biztosította kormányzati forrásból.

Összesen 27 ezer köbméter iszapot emeltek ki a két érintett szakaszon, és a munkálatoknak köszönhetően jelentősen gyorsabban folyik le a víz. Erről éppen néhány hete győződhettek meg a vízügyi szakemberek, amikor a többnapos esőzés miatt árhullámok indultak el a zalai vízfolyásokon – jelezte a kormánymegbízott.

Rigó Csaba kitért arra is, hogy a Principális-csatornának egy további 8 kilométeres szakaszán is szükség lenne a mederkotrásra, mert ez a két, már megtisztított terület közé esik, és leszűkíti a víz folyását. Arra kérte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot, hogy az Újudvar térségében lévő szakasz kotrásához szükséges 50 millió forintra is nyújtsanak be támogatási igényt, hogy mihamarabb el lehessen végezni itt is a szükséges munkálatokat.