Belvárosi rekonstrukció – türelem, türelem, türelem!

bele1A meghívott vállalkozók körében oly nagy volt az érdeklődés, hogy a Vasember ház eredetileg kijelölt terme helyett a házasságkötő teremben kellett megtartani a Nagykanizsai Kereskedelmi és Ipar Kamara fórumát, melyen a belvárosi rekonstrukció második üteme, illetve az volt a téma, hogy az érintett területen működő vállalkozók az alig több mint 5 hónaposra tervezett munkálatok során miként tudják működtetni üzleteiket, vállalkozásaikat. Miután a rekonstrukció legfontosabb elemei már ismertek, a legnagyobb érdeklődés a kivitelező Szabadics Zrt képviselőjének mondandóját kísérte. Mint mondta: „csúnya” állapotok lesznek az érintett szakaszon, 2 ütemben gyakorlatilag teljesen „feltúrják” a Fő út Sabján Gyula utca (Rendőrség) és Hunyadi utca közötti szakaszát. Például a közművek felújítása során a 100 éves csatorna helyett új, 800 milliméteres átmérőjű csöveket raknak le 4 méter mélységbe, a munka során kitermelt föld nem is fog elférni a területen. Farkas Lóránt építésvezető arra kérte a vállalkozókat, próbálják meg az építkezés időszakában reggel 7 előtt megoldani az árufeltöltést, (az építkezés általában 7-19 óra között zajlik) de kérését teljesíthetetlennek tartották a jelenlévők, akiknek kérdései nagyobb részt a napközbeni parkolásra, megközelíthetőségre vonatkoztak. Az építésvezető együttműködést és akár technikai segítséget is ígért az érkező áru mozgatásában, de jelezte, a feszített tempójú munkák közepette bizony nem sok lehetőség lesz a kivételezésre, illetve csak nagyon pontos előzetes egyeztetés után tudnak segíteni a vállalkozóknak.

bele2A kereskedők szempontjából rendkívül hangsúlyosan vetődött fel, hogy – látva az első ütem elhúzódását – mennyire vehető komolyan az ígért határidő, tehát hogy 2016 januárjára újból rend lesz a belvárosban. Mind elhangzott, ez nagyon komoly szándék, de bármi közbe jöhet. Például nem csak a kedvezőtlen időjárással kell kalkulálni, hanem azzal is, hogy szigorú régészeti felügyelet alatt zajlik majd a munka. Azaz ha „valamit” találnak, csak azt követően léphetnek tovább, ha a régészek erre engedélyt adnak.

A programot szervező Kamara elnöke, dr. Polay József türelmet és együttműködést kért az érintettektől, s ehhez ajánlotta fel a szervezet közreműködését. A Kamara arra készül, hogy naprakész tájékoztatást adjon a program alakulásáról. Folyamatos kommunikációt ígért a projekt vezetője Horváth István is.

A fórumon elhangzott: elsőként a Múzeum tér Rozgonyi utca közötti átjárás lehetőségét teremtik meg, ezt követi az új forgalmi rendet szabályozó táblák kihelyezése. Például az építés időszakára a Zrínyi utca végig kétirányú forgalmú lesz, azaz itt megszűnik a parkolás. A Fő út első ütemben érintett Sabján Gyula utca – Csengery utca közötti szakaszát csak ezt követően, várhatóan augusztus közepén zárják le.

Szerkesztői megjegyzés: A legfontosabb közlekedési változásokkal egy következő írásunkban foglalkozunk.)