Jó tudni: hétfőtől, augusztus 10-étől új hulladékszállítási rend a belvárosban!

Mint ismert, folytatódik Nagykanizsa belvárosának rekonstrukciója.

Ennek keretében, az 1. ütem keretében várhatóan augusztus 10-től lezárásra kerül a Fő utca, a Sabján Gyula utcától a Sugár utcáig.

Az építési munkálatok miatt a Futurus-Pannónia Kft hulladékgyűjtő autóinak az érintett szakaszokon el kell hagyniuk a területet reggel 7 óráig, ezért kérik az érintett terület lakóit, vállalkozóit, hogy hulladékgyűjtő edényeiket augusztus 10-étől reggel 5.30-ra szíveskedjenek üríthető állapotban kihelyezni, hogy az ürítést el tudják végezni – mind a vegyes hulladék, mind a biohulladék, mind az üzleteknél az elkülönítetten gyűjtött (szelektív) hulladék esetében. Szeptember 1-jével indul a házhoz menő elkülönített hulladék gyűjtése is, így a kék és sárga zsákokat is erre az időpontra kell kihelyezni.

Mivel a Fő utca le lesz zárva és a Zrínyi utcát lényegesen nagyobb forgalom fogja terhelni, 7 óra után nem áll módjukban az edények ürítése közvetlenül ezen a két utcán, sem az innen nyíló ingatlanokon:

Ady u.: Fő utca és Posta közötti szakasza,

Fő u.: Sabján Gyula és Sugár utca közötti szakasza (Centrum udvar, Bazárudvar, Húsáruház, Társasházak, üzletek),

Erzsébet tér: üzletek, éttermek (Placc Café, Coop bolt, Zálogház, Tabak stb.), Társasházak, Polgármesteri Hivatal,

Múzeum tér,

Zrínyi utca: Király utcai körforgalomtól a Széchenyi téri körforgalomig (Pannon Egyetem, üzletek, Társasházak).