Csütörtökön katasztrófa sújtotta övezetté válik Letenye környéke

A fotó csak illusztráció

A fotó csak illusztráció

Az „Együttműködés – 2013” nevet viselő komplex mentési gyakorlaton szlovén és horvát katasztrófavédelmi szakemberek is részt vesznek. A közlekedők szempontjából a legfontosabb tudnivaló: csütörtökön délelőtt lezárják az M70-es autóút egy részét, ugyanis itt indul majd el a tervezett káosz délelőtt 10 órakor, amikor veszélyes árut szállító tehergépjármű, autóbusz és személygépkocsi ütközéses balesetét szimulálják. Az ezt követő kárelhárításban rendőrök, tűzoltók, műszaki mentők, közúti szakemberek, légi mentők és sürgősségi ellátásban dolgozó egészségügyi szakemberek vesznek részt. A közúti baleset után árvízi mentés következik a Béci-patak töltésén, végül az időközben Letenyén kialakított befogadó hely szemléjét tartják. A rend az előzetesen kiadott forgatókönyv szerint 13 óra után áll helyre. A gyakorlat egyben a Nagykanizsai – Thury Mentőcsoport és a Letenyei – Mura Mentőcsoport rendszerbeállító gyakorlata is lesz, s ekkor kerül sor a két csoport tagjainak eskütételére is.