Döntsd le a falakat! kiállítás – kanizsai siker

arc_14_EU_kiallitas_A4Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az ARC “Döntsd le a falakat!” címmel hirdetett kreatív pályázatot, és első sorban arra voltak kíváncsiak, hogy a pályázók mit tesznek azért, hogy eltűnjenek a falak. A kérdés három európai történelmi sorsforduló kapcsán is előtérbe kerül idén. Száz évvel ezelőtt robbant ki az I. világháború, 25 éve omlott le a berlini fal, és 10 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz.

A Geszti Péterhez köthető, a budapesti Hősök terén évek óta nagy sikerű óriásplakát kiállítást rendező ARC csapata által tegnap nyilvánosságra hozott közleményből kiderül, a beérkezett pályaművek közül a zsűri 34 alkotást választott ki, amelyeket 2014. szeptember 26-a és november 9-e között az Európa Pont mellett, a Millenáris Parkban mutatnak be, köztéri kiállítás keretében. A három legjobbnak ítélt alkotás díjazásban részesült.

A díjazottak között van egy kanizsai csapat is!

A pályázat harmadik díját Mód Jordána, Takács Zoltán, Gajáry Csaba, Mód Sáron és Kálovics Dániel közös munkája vitte el a „LEt’sGO” című alkotással.

A harmadik helyet érő pályamunka

A harmadik helyet érő pályamunka

A díjakat ma adták át Budapesten, remélhetőleg erről is tudunk majd képeket közölni.