Hat férfit akartak átcsempészni a határon

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az M7-es autópálya mellett Letenyénél 2013. szeptember 29-én éjszaka elfogtak két férfit, akik a gyanú szerint hat migránst akartak átcsempészni a határon. A gyanúsítottak kihallgatásukkor elmondták, hogy Budapesten a Keleti pályaudvarnál ismerkedtek meg egy tunéziai férfival, aki üzletet ajánlott nekik, amely szerint külföldi embereket kellene Bécsbe vinniük. A 39 és a 32 éves budapesti férfiak 2013. szeptember 27-én már három menekültet el is vittek Bécsbe, amiért a pénzt másnap kapták meg megbízójuktól. A gyanúsítottak elmondták, hogy a 31 éves tunéziai férfi ekkor ismét megbízta őket. A két férfi 2013. szeptember 29-én két autóval a megbeszélt helyszínre,majd  megbízójukkal együtt Bicskére mentek, ahol három nigériai és három szír férfit vettek fel és elindultak velük Triesztbe. A gyanúsítottak azt is elmondták, hogy nem tudták, hogy utasaiknak nincsenek okmányaik. A zalai rendőrök 2013. szeptember 30-án Budapesten elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható harmadik férfit is, aki a gyanú szerint rendszeresen csempészett migránsokat külföldre.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 39 éves S. József, a 32 éves K. Zsolt budapesti és a 31 éves F. Mongi tunéziai férfiak ellen embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A tunéziai férfit a rendőrök őrizetbe vették.