Jönnek a tavaszi nagy városi programok!

beleBevásárlószatyorral érkezett a vásárcsarnokban ma reggel tartott sajtótájékoztatóra Dénes Sándor polgármester. Mint mondta, bár az ünnepi vásárláson már túl van a család, felesége azzal bízta meg, hogy ha már a csarnokban jár, tojásból vigyen még haza némi tartalékot. A piaci látogatás igazi oka az volt, hogy a nagyszombati Vásár(olj) Kanizsán! program apropóján a helyi sajtó segítségével szép ünnepet kívánjon a kanizsaiaknak, illetve hogy felhívja a figyelmet a következő hetek városi programjaira. Három hét múlva a Város Napját ünnepli majd Kanizsa. A rendezvény ezúttal négy napos lesz, április 23-án, csütörtökön rendezik a Pannon Egyetem Nagykanizsa Kampusza alapításának 15. évfordulóját, az ezt követő három napban pedig a már részben hagyományos események várják a kanizsaiakat. Idén is ünnepi közgyűlésen adják a város által alapított díjakat, esténként pedig nem maradnak el a koncertek sem. Jön Demjén Ferenc, Vastag Csaba és Kállay-Saunders András.

A csarnokbeli beszélgetésen szó esett a következő Vásárolj Kanizsán!-ról is. Május 8-án a már megszokott kínálat mellett palántavásárt tartanak a csarnokban.

Májusban minden hétvégére jut egy-egy nagy rendezvény. Az Erzsébet téren május 16-án Richter Egészségváros, 22-én Szeretem Kanizsát Fesztivál, 31-én Gyermeknap várja az érdeklődőket.