Dezső búcsúztatása, avagy disznóvágás a Vásárcsarnoknál

Van ugyan annak a diszkrét bája, hogy Nagykanizsán a Nőnapon ( a nagyböjt elején) tartanak böllér bemutatót, de üsse kő, a virág mellé egy friss pecsenye, vagy sült kolbász, egészen biztosan feldobja az ünnepi hangulatot.

bele2A lényeg: helyben különlegességnek számító programmal bővült a Vásár(olj) Kanizsán! rendezvény.  Az egyedi portékáikat kínáló árusok mellé most valódi látványosság települt a Vásárcsarnokhoz. Ságvári Endre, a mangalica tenyészetéről és termékeiről híres letenyei vállalkozó és munkatársai böllér bemutatót tartanak, illetve, ha a hagyományoknál maradunk: igazi disznóvágást mutatnak be a csarnok mellett. Dezső (Bacsó felejthetetlen filmje óta minden vágásra érett disznót Dezsőnek hívnak) már kora reggel vérét adta a kanizsaiakért, s ezt a vért hagymával összesütve már a pörzsölés előtt megkóstolhatták a vendégek.

Volt, aki közelebbről, volt aki, csak távolról nézegette a már felravatalozott, hagyományosan szalmával betakart áldozatot, a szertartás kezdetére, azaz a pörzsölésre pedig azt követően került sor, hogy a programot megtisztelő illusztris vendégek is megérkeztek. Miközben Dezső pirult a szalma alatt (a bátrabb nézelődők maguk is részt vehettek a szertartásban) a sátorban már szeletelték, fűszerezték, párolták a kóstolónak szánt húst (Dezső névtelen sorstársa volt az áldozat), vágták a hagymát, készültek a kolbásztöltésre. Mert, hogy a bemutató nem csak a szemnek, hanem a szájnak is szól, azaz, aki a csarnokban vásárol, egy bont, elismervényt kap, s ezt a parkolóban felállított sátornál mindenféle disznóságokra válthatja.  

no images were found