Kalamár Márta a Javítóintézet vezetője

Bár a címbéli állítást hivatalosan még nem publikálták, a városban egyértelmű tényként kezelik, hogy megtörtént a Nagykanizsai javítóintézet vezetőjének kiválasztása. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézete tagintézményeként működő kanizsai intézet élére Nagykanizsa és Zala megye pedagógia közéletének egy ismert szereplőjét választották. Kalamár Márta 2000-től 2010-ig a Bolyai János Általános Iskola vezetője, majd egy évig igazgatóhelyettese volt. 2011-től a Zala Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának munkáját irányította. Most rá vár a feladat, hogy irányításával Nagykanizsán is megvalósítsák a fiatalkorú fiúk jó útra (vissza)tereléséhez kialakított, úgynevezett „debreceni modellt”. A Javítóintézet az előzetes letartóztatásba helyezett vagy a bíróság által javítóintézeti nevelésre utalt 12-21 év közötti fiatalokat fogadja, és utógondozói ellátást is biztosít.