Kanizsai vállalkozók adománya a Gyermekosztálynak

bele1Miháczi Gergőnek a Kanizsai Dorottya Kórház Gyermekosztálya kis betegének komoly feladat jutott ma. Ők kérték fel, hogy verssel köszöntse az osztály látogatóit, illetve kis társai nevében verssel köszönje meg azt az adományt mely révén fontos, a gyermek rehabilitációt segítő eszközökkel, és a mindennapi munkát könnyítő informatikai berendezésekkel gyarapodott az osztály. Dr. Brünner Szilveszter, a kórház főigazgatója elmondta: a szűkös keretek miatt az intézmény költségvetéséből csak a közvetlenül a betegellátást, gyógyszerezést tudják finanszírozni, az speciális, a gyógyulást gyorsító, a terápiát segítő, fejlesztő játékokra, eszközökre nincs elegendő forrás. Szerencsére mindig vannak, akik segítenek. bele2Dr. Nád Márta az osztály főorvosa, miközben hangsúlyozta, hogy szinte folyamatosan vannak támogatóik, most külön köszöntötte a gyógyulást segítő speciális eszközök beszerzésének finanszírozásért Szabadics Zoltánt és családját, illetve az általa vezetett társaságot, Gayer Tamást, az Irodaplusz Kft ügyvezetőjét, akik 14 számítógép és a hozzá kapcsolódó eszközök beszerzését segítették, valamint Kurucz Attilát, a Kurucz Könyvelő iroda vezetőjét, aki a Nagykanizsai Újszülöttekért Alapítványon keresztül vett részt az adományozásban.

no images were found