Mindenszentek és Halottak napja – fokozott ellenőrzések, de mi is vigyázzunk!

A forgalomellenőrzés mellett a rendőrség közrendvédelmi és bűnügyi szolgálata is fokozott ellenőrzéseket tart, megelőzve, illetve megakadályozva az ilyenkor gyakrabban előforduló bűncselekményeket – olvasható a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Javasolják, hogy a zseblopások elkerülése érdekében pénzünket, bankkártyánkat, valamint egyéb értékeinket már akkor tegyük biztonságos, nem látható helyre, amikor elindulunk otthonról. Lehetőség szerint kabátunk belső zsebében tároljuk pénztárcánkat, az iratainkat, telefonunkat. Ne vigyünk feltűnő ékszereket a temetőbe! Ne hagyjunk semmit a gépkocsi utasterében!

A zökkenőmentes közlekedés miatt egyes temetők környékén forgalomlassítás, elterelés lép érvénybe, ezért a zalai rendőrök azt kérik, hogy senki sem „megszokásból” közlekedjen.

Nagykanizsán a forgalmi torlódások elkerülése, a szabálytalan parkolás megakadályozása érdekében október 31-én reggeltől november 3-án reggelig az alábbi táblák kihelyezésére tett intézkedést a Nagykanizsai Rendőrkapitányság:

 – Tripammer út: a vasúti hídtól a Gyulay közig a Ny-i oldalon megállni tilos,

– Vécsei utca: a Tripammer utca – Maort út között mind a két oldalon, valamint a Maort úttól az Olaj útig az É-i, páratlan oldalon megállni tilos,

– Maort út: az Erdész utca irányából a Vécsey utca irányába egyirányú lesz,

– Olaj út: a Vécsey utca irányából az Erdész utca. irányába szintén egyirányúvá válik,

– Papp Simon sétány: a Tripammer út irányából a Vécsey utca irányába egyirányú lesz,

– Tripammer Gy. u: a Papp Simon sétánytól a Vécsey utcáig egyirányúvá válik az Erdész út felől a Kossuth tér felé.

– Bajcsai út: az úttest K-i oldalán a buszfordítótól 100-100 méterre Nagykanizsa és Bajcsa felé is tilos megállni.