Nagykanizsa ingatlanpiaca: a CSOK-hatás még várat magára

2015-ben országosan 9%-kal kevesebb új lakás épült, mint 2014-ben, a kiadott építési engedélyek száma viszont 30%-kal volt több az időszakban, vagyis nőtt az építkezési kedv. Általánosságban elmondható, hogy a lakáspiac az ország gazdaságilag, iparilag fejlettebb városaiban élénkebb. A következő egy évben a vidéki régiókban javulást, a fővárosban, illetve környékén pedig stagnáló piaci helyzetre számítanak az ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások, országos tekintetben pedig eltéréseket várnak a nyugati-, valamint a keleti régióktól.

Alacsony ingatlanárak Nagykanizsán

A nagykanizsai lakóingatlanok átlagos ára 49%-kal marad el az országos viszonylattól, a vidéki nagyvárosokkal összevetve akár 16-45%-kal olcsóbban vásárolhatunk egy négyzetméternyi ingatlant. A családi házak, illetve a téglalakások közel azonos árszínvonalon érhetőek el, a panellakások átlagos Ft/m2 ára 18-21%-kal kedvezőbb az említett két ingatlantípusnál.

nagykanizsa

Energiahatékonyság és CSOK

Az év elejével módosított CSOK esetén az egyik változtatás, hogy nem kell figyelembe venni a lakóingatlanok energiahatékonysági szintjét, a szakemberek szerint így a jelenleg is korszerűtlen ingatlanállomány tovább bővülhet. A kormány hosszú távon kiterjesztené a támogatást a felújításokra, korszerűsítésekre is, mivel az ország jelenlegi családi ház állománya energetikai szempontból nagyon rossz képet mutat. Az otthonteremtési program új eleme a NOK, a nemzeti otthonteremtési közösségek, ahol a csatlakozó tagok egy adott összeg meghatározott ütemben történő befizetésére vállalnak kötelezettséget. A közösség 10-15 évre szóló létrehozásához legalább 120 tag szükséges.

Eltérő ütemű árváltozások

A nagykanizsai ingatlanárak emelkedése 2014-ben indult meg, ez a változás azonban ingatlantípusonként eltérően alakult. A panellakások folyamatosan növekvő tendenciát mutatnak, 2016. januárban 14%-kal került többe egy négyzetméternyi lakás, mint 2014-ben. A téglaépítésű lakások árai változó tendenciák szerint alakultak, az utóbbi egy évben 6,5%-kal mérséklődtek az átlagos Ft/m2 árak. A családi házak piacán szintén különböző változások játszódtak le az elmúlt két évben, az utóbbi egy év alatt az átlagos árak 3,6%-kal emelkedtek.

nagykanizsa 2

Az újépítésű nagykanizsai lakások, illetve családi házak jelenleg nem állnak rendelkezésre a városban, így a 10 millió forintos támogatás a nagykanizsai eladó ingatlanokra nem vehető igénybe. Az ország néhány önkormányzata ilyen megfontolásból lakóparkot épít, illetve kedvezményesen kínál építési telket a CSOK igénylői számára. Az első épületek átadására várhatóan jövő év tavaszán kerül sor, ezen a példán felbuzdulva pedig több város is hasonló építkezésekbe kezdhet, valamint további lehetőségeket biztosíthat az otthonteremtési kedvezmény igénybevételének támogatására.

Forrás: www.Ingatlannet.hu