Nem létező szex videóval próbálta megzsarolni volt barátnőjét – Tetten érték, amikor átvette a pénzt

Egy zalaegerszegi 26 éves fiatalembernek 2012. szeptemberig volt a barátnője a későbbi sértett. Kapcsolatuk alatt több erotikus tartalmú házi videó készült, melyeket a férfi a szakításukat követően megsemmisített, de erről a nő nem tudott.

A férfi 2015. február 24-ére találkozóra hívta azzal, hogy egy fontos dolgot akar elmondani.

Zalaegerszegen, egy Berzsenyi úti parkolóban találkoztak, a nő beült a férfi gépkocsijába, ahol a terhelt először elkérte a mobiltelefonját, szétszedte, majd közölte a sértettel, hogy fizetnie kell 200.000,-Ft-ot, mert ellenkező esetben elhíreszteli a városban, hogy 2012-ben pénzt lopott a testvérétől. A nő vétlensége tudatában a terhelt fenyegetését nem vette komolyan, ezt látva a terhelt megfenyegette, hogy ha nem fizet, a kapcsolatuk alatt készült erotikus videókat feltölti az internetre. A sértett végül megígérte, hogy pár napon belül összeszedi a pénzt, de másnap feljelentést tett a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon.

A terhelt és a sértett egy közösségi oldalon megállapodtak, hogy március 2-án találkoznak.

A találkozó létre is jött, a sértett beült a terhelt gépkocsijába, aki először a Bíró Márton utcába, majd pedig a Pázmány Péter utcába hajtott, ahol a sértett átadta a kért pénzösszeget, majd kiszállt. Ekkor avatkozott be a rendőrség, elfogták a terheltet, az ismert sorszámú papírpénzekből álló 200 000 Ft-ot lefoglalták, és a sértettnek visszaadták.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a Zalaegerszegi Járásbíróságon a terhelt ellen zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat.