Önkormányzati nagyhét – cégügyek, személyi kérdések terítéken

Ha sikerül a jelöltek közül választani, akkor a kitűzött határidővel, július 1-jével kinevezett vezetővel kezdheti meg működését a város új költségvetési társasága, a NAGESZ, azaz a Nagykanizsai Gazdasági Ellátó Szervezet. A jövőben ez foglalkozik majd például a város tulajdonában lévő közoktatási intézmények technikai működtetésével. A meghirdetett vezetői állásra hárman pályáznak, s miután mindhárman jóváhagyták, hogy nyílt ülésen történjék a kiválasztás, nevük és pályázatuk is megismerhető. Balázs László, Markotán Tibor és Uzonyi Dezső vezetői elképzeléseit itt olvashatják el: http://www.nagykanizsa.hu/index.php?m=50002&id=198

A testület június 5-i ülésén ismét foglalkozik a Városi Televíziót és a Kanizsa Hetilapot működtető cégek összevonásával. Eredetileg arról volt szó, hogy az év második felétől már a két cégből egy lesz, de időközben kiderült, az összevonásnak jogi akadályai vannak. Az újabb határidő az év vége, addig mindkét társaság vezetőjének megbízatását újabb hat hónappal meghosszabbítják.

A június 5-i ülés leginkább figyelemre méltó, zárt ülésen tárgyalandó személyi ügyei a VIA Kanizsa ZRT és a Vagyongazdálkodási ZRT vezetőinek kiválasztása. Jelenleg minkét társaság vezérigazgatója hat hónapos megbízással rendelkezik, ugyanis, amikor ez ténylegesen aktuális lett volna, 2013 végén nem született a vezetők személyéről döntés.