Összességében milliós bírság 6 vásárcsarnoki húsüzletnek

Sokba került a jelöletlen, illetve tiltott módon, helyben lefagyasztott hús tárolása a kanizsai vásárcsarnokban működő üzletek gazdáinak.

husEgy még július 4-én tartott, s akkor nagy sajtó visszhangot kiváltó húsrazzia során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Osztálya 1358 kiló húst foglalt le. Hogy a tucatnyi üzletből kiket érintett a vizsgálat, nem derült ki, mint ahogy az sem, hogy melyik lehetett az a bolt, ahol a legnagyobb tétel (800 kiló) szabálytalanul kezelt húst és húskészítményt találták. Csak annyit tudni, hogy összesen hét üzletet ellenőriztek, és hatnál találtak kifogásolható árut. Az viszont egyértelmű a NÉBIH-nak a 8800.hu szerkesztőségéhez eljuttatott közleményéből, hogy a hivatal, ami a várható bírság nagyságát illeti, beváltotta előzetes ígéretét. A hat üzlet esetében kiszabott élelmiszerlánc-felügyeleti, illetve élelmiszer ellenőrzési bírságok összértéke 2 130 000 forint. Ez pedig azt jelenti, hogy minden kiló lefoglalt húsra 1568 forintnyi büntetés jutott.