Pálinkában már ott vagyunk az országos élvonalban? – mustra Kiskanizsán

A kérdés azért lehet indokolt, mert tudható, hogy a borok terén –néhány erős kivételtől eltekintve – van még mit behozni.

bele1De a pálinka az más! Ott már nem kell félnünk az összehasonlítástól. Ez derült ki szombaton este a kiskanizsai pálinka mustrán is, melyet a Móricz Zsigmond Művelődési Ház hirdetett azt követően, hogy a téli időszakban „Parasztegyetemet” szerveztek a pálinkafűzés fortélyairól. A mustra zsűrijének elnöke, Gazdag Attila szakpálinkász szerint mérhető eredménnyel járt a rövid kurzus, hisz a mustrára hozott 21 féle pálinka mindegyike minősíthető volt, azaz a bronznál rosszabb minősítést nem adtak, sőt a bemutatott italok több mint fele arany oklevelet kapott.

Az "aranyos" italok és készítőik oklevelei

Az „aranyos” italok és készítőik oklevelei

A siker legfőbb okának azt tartja Gazdag Attila, hogy az ital készítésével foglalkozók is belátták: jó pálinkát csak jó gyümölcsből lehet készíteni, s lassan eltűnnek a hullott, már rothadó, penészes alapanyagból fűzött italok a kínálatból. A zsűrizés utáni, már a versenyzőkkel közös kóstolgatás során elhangzott: tavaly a szilvának, körteféléknek kedvezett az időjárás, idén a cseresznye és a meggytermés eredményezhet jó ízű italokat – ha az időjárás közbe nem szól.

no images were found