Rabolt, hogy újra börtönbe kerülhessen – sikerült, 13 évet kapott

„Mondtam a tisztelt eladó hölgynek, hogy nyomja meg a pánikgombot” – közölte az a férfi, aki azért rabolt ki egy zalaegerszegi nemzeti dohányboltot, mert vissza akart kerülni a rácsok mögé.

A Vas megyei férfi 2014. június 7-én délután 3 órakor egy 11 cm pengehosszúságú konyhakéssel bement egy zalaegerszegi dohányboltba, s „Rablás van!” felszólítással a bevételt követelte az alkalmazottól, aki 155.000 Ft-ot rakott egy nejlontáskába. Ő több alkalommal is átszámolta a pénzt, kérdőre vonva az eladót, hogy nincs-e több. Időközben megérkeztek a biztonsági szolgálat munkatársai, akik a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatták a vádlottat.

„Nem szándékosan csináltam, illetve abból a szempontból igen, hogy be akartam kerülni a börtönbe, így, ezzel be lehet” – mondta a 2014. október 10-i tárgyaláson a vádlott, aki mindvégig elismerte a bűnösségét. „El voltam keseredve, nem volt munkalehetőség, kilátástalannak éreztem az életemet, gondolkodnom kellett kicsit a dolgaimon” – hangoztatta többször is a vádlott, aki korábban Vas megyében már követett el más bűncselekményt a börtönbekerülés érdekében. A tárgyaláson a vádlott és a tanúként idézett eladó is elmondta: a férfi volt az, aki felszólította az alkalmazottat, hogy nyomja meg a pánikgombot, többször is rákérdezett a nőnél, hogy megtette-e, s a pénzt számolva voltaképpen megvárta a kiérkező rendőröket.

„Ha el akart volna menni, el tudott volna” – mondta az eladó a tanúk padján, hozzátéve, hogy ott és akkor nagyon megijedt. Hasonlóan nyilatkozott az a nő is, aki akkor érkezett vásárlóként az üzletbe, amikor az eladó a zacskóba pakolta a pénzt. Bár ő először nem is észlelte a rablás tényét, mikor tudatosult benne, menekülési utat keresett.  Kihasználva, hogy a férfi a pénzt számolja, kifutott az üzletből, s egy járókelőt kért meg, hogy értesítse a hatóságot. Nem sokkal később érkeztek meg a biztonsági cég munkatársai, akik nyilatkozatából kiderült: a férfi egyből elismert mindent, s megadta magát.

A tárgyalás során a vádlott többször is hangoztatta: ő nem bántott volna senkit, s a történtek miatt elnézést kért az érintettektől. S bár sajátos motiváció vezette a vádlottat, a cselekménye tényétől, a fegyverhasználattól, a fenyegetettségtől és a korábbi hasonló próbálkozásoktól nem lehet eltekinteni – hangzott el a vádbeszédben, s a Szalai Csabáné dr. Horváth Katalin bíró vezette tanács is így értékelte ítéletében. Az indokolásban elhangzott: a rablás valamennyi tényállási eleme megvalósult. Hogy nem a pénzszerzés motiválta a tettest, hanem a börtönbekerülés, nem vehető figyelembe, hiszen a vádlott rendőri vallomásában az is elhangzott, hogy Angliába menne a pénzen, így nem tudható, hogy nagyobb zsákmány esetében nem menekült volna el. Minden körülményt mérlegelve a bíróság bűnösnek találta a vádlottat rablás bűntettében, s mint erőszakos, többszörös visszaesőt 13 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, s 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott feltételesen nem bocsátható szabadlábra. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a védő és a vádlott enyhítésért fellebbezett, így az nem jogerős.