Ravatalozók felújítása– Kiskanizsán van már kivitelező

A város idei költségvetésében a kiskanizsai és a központi temető ravatalozójával kapcsolatban is szerepel tétel.

Az elbontásra ítélt ravatalozó Kiskanizsán

Az elbontásra ítélt ravatalozó Kiskanizsán

Kiskanizsán a régi ravatalozó helyett új épül, s most már az is tudható, hogy ki lesz a kivitelező. A hivatalos értesítő szerint a Kanizsa Bau Kft állhat neki a régi ravatalozó bontásának, majd az új építésének. A munka első fázisaként először arról kell, kellett gondosodni, hogy az építkezés időszakában is biztosítottak legyenek a búcsú szertartások feltételei. Emiatt már korában elkészült a temető déli részén az ideiglenes ravatalozó, s még a bontás előtt konténeres illetve mobil kiszolgáló-, és illemhelyet telepítenek. Az új ravatalozó közel 150 négyzetméteres alapterületéből 90 négyzetméter lesz a kegyeleti tér, emellett egy majd 50 négyzetméteres fedett előteret is kialakítanak a közelítően nettó 29 millió forintos beruházás során. Mint arról már korábban is beszámolt a 8800.hu, (http://www.8800.hu/aktualis/kiskanizsai-temeto-hamarosan-kesz-az-ideiglenes-ravatalozo/ ) az építkezés időszakában a kiskanizsai temetőben csak a kijelölt időszakokban lehet szertartást tartani.  (A cikk feletti fotón látható az új kiskanizsai kegyeleti hely terve)

Látványterv a Tripammer utcai ravatalozó belső teréről

Látványterv a Tripammer utcai ravatalozó belső teréről

A kiskanizsai ravatalozó ügye tehát most már rendeződik, nem így a Tripammer utcai városi temető ravatalozójáé. Ennek felújításáról is van érvényes közgyűlési döntés, de időközben, a kiviteli tervek elkészítése során kiderült, a felújítás költsége jelentősen meghaladja a rendelkezésre álló forrást  – az összességében 53 milliósra becsült munkából az idei költségvetésben erre 45 milliót szán a város. Emiatt most folyik az át-újratervezés. A két ravatalozó sorsa egyébként is összekapcsolódik, ugyanis az eredeti elképzelés szerint a kiskanizsai temetőben felépített ideiglenes ravatalozó kerülne át majd át a városi temetőbe a kiskanizsai építkezés befejezése után.