Kiskanizsai temető – hamarosan kész az ideiglenes ravatalozó

Néhány napon belül végez a kivitelező a kiskanizsai temetőben az ideiglenes ravatalozó felépítésével, mely a következő hónapokban – az új ravatalozó elkészültéig – ad helyet a szertartásoknak.

beleA város önkormányzata még múlt évén végén hagyta jóvá azt a tervet, mely nyomán a jelenlegi helyén új ravatalozó épül Kiskanizsán. A kor elvárásainak megfelelő új épület a tervek szerint közel 40 millió forintból őszre készülne el. Az átmeneti időszakban, hogy az építkezés zaja ne sértse a kegyeletet, illetve, hogy tervezhető legyen a munka, csak előre meghatározott időpontokban lehet majd szertartásokat tartani a temetőben. Eszerint a bontás, építkezés hónapjaiban csak kedden és pénteken délután három óra után lennének temetések Kiskanizsán.

no images were found