Tíz hónap, csaknem 2900 hívás – zaklatás miatt áll bíróság elé

Nem tudtak belenyugodni a szakításba, így hónapokon keresztül háborgatták volt párjaikat azok a férfiak, akiknek ezért zaklatás vétsége miatt  kell felelniük a bíróság előtt.

Szeptember 28-án kezdődik a Zalaegerszegi Járásbíróságon annak a helyi férfinak a tárgyalása, aki közel 10 hónap alatt csaknem 2900 alkalommal hívta fel volt párját. A vádlott és a sértett már 4 éve élt párkapcsolatban, amikor a nő 2014 októberében szakított a férfival, aki ennek tényét nem fogadta el. 2014 decemberétől kezdve bizonyos időközönként megjelent a nő lakóhelyén és a társasház kaputelefonját nyomkodta, valamint mobiltelefonon – gyakran késő este, éjszaka – próbált kapcsolatba lépni volt barátnőjével. A vádirat szerint a férfi 2014. december 15. és 2015. szeptember 30. között legalább 2846 alkalommal kereste telefonon – hanghívás, illetve sms formájában – a nőt, s volt olyan nap, hogy 71-szer, sokszor percenként hívogatva próbálta felvenni a kapcsolatot vele.

Egy másik zalaegerszegi vádlott és párja között 2015. elején, néhány hónap ismeretség után megromlott a viszony és szakítottak. A vád álláspontja szerint a férfi ennek ellenére 2015 júniusa és szeptembere között több alkalommal – sokszor éjszaka – telefonon, személyesen, egy másik személy közvetítésével, s az egyik közösségi oldalon keresztül is próbált kapcsolatban lépni a nővel, aki 2015. július 12-től szinte minden kapcsolatot igyekezett megszakítani a vádlottal. Ettől kezdve egészen szeptember 24-ig a vádlott 126 alkalommal telefonon, 84-szer sms-ben, 1 alkalommal mms-ben kereste a nőt. Emellett többször személyesen is megjelent annak lakóhelyén, ahol hosszan csengetett, kopogtatott az ajtón, kiabált és szitkozódott. 2015. július 25-én este pedig megvárta a hazafelé induló sértettet, szidalmazta, a kocsiját rugdosta, s csak a kiérkező rendőrök felszólítására hagyta el a helyszínt.  Az ügyet 2016. október 5-én 9 órakor kezdik tárgyalni Zalaegerszegen.