Tudta?- Mostantól ingyen jön a kéményseprő

Persze csak akkor, ha az előzetes időpont egyeztetés (igen, ilyen is lesz, az ütemezett időpontról két héttel az ellenőrzés előtt hirdetményt tesznek közzé) sikeres, s a megbeszélt időpontban van, aki a fogadja a „füstfaragót”. Ha ez az első két alkalommal nem sikerül, a harmadik kiszállásért már fizetni kell.

Ami még ennél is fontosabb újdonság, s ez a kanizsaiak többségét érinti: az új szabályok szerint az ellenőrzés a szilárd tüzelésű berendezésekhez kapcsolódó égéstermék-elvezetők esetében évente, a gázüzemű és a zárt rendszerű tüzelőberendezésekhez kapcsolódó kémények vagy kéményrendszerek esetén kétévente, és a kémények teljes nyomvonalának műszaki felülvizsgálata négyévente kötelező.

Amiben nem lesz változás: Nagykanizsán továbbra is a Füstfaragók Kéménytechnikai Kft. a közszolgáltató, azaz nagy valószínűséggel a jövőben is a már megszokott, ismerős szakemberrel találkozunk.

Ami még újdonság: a munka elvégzéséről és annak eredményeiről a kéményseprő tanúsítványt állít ki, amelynek egy példányát az ügyfélnek igazolt módon átadja.

Az újdonságok háttérben az áll, hogy a kéményseprés államilag finanszírozott, biztosított közszolgáltatássá vált. Az indoklás szerint több év statisztikai adatai azt mutatják, hogy országos átlagban minden negyedik tűzeset és a szén-monoxid-mérgezéses balesetek számottevő része visszavezethető az égéstermék-elvezetők, kéménybekötések és tüzelőberendezések valamilyen meghibásodására vagy a kéménykotrás elmaradására. Az új törvény és annak végrehajtási rendeletei az ilyen esetek megelőzését célozzák. E szabályzók nem a tevékenységben és a kéményseprők által végzett munkafolyamatokban, sokkal inkább a kéményseprőipari tevékenységet ellátók felelősségét illetően hoznak lényeges változásokat.

A törvény pontosan meghatározza, mely kéményseprési feladatokat kell a sormunka keretében ellátni. A kéményseprő a jövőben az ön biztonsági, környezetvédelmi és energetikai szakértője lesz. A sormunka alkalmával ellenőrzi az ingatlanhoz tartozó kémény vagy kémények – a teljes füstelvezető-rendszer – és a hozzátartozó összekötőelemek műszaki és biztonsági állapotát, tömörségét, átjárhatóságát, tisztaságát, a tisztítóajtó záródását. Ha szükséges, a tisztítást azonnal elvégzi. A tevékenység fontos eleme, hogy a szakember ellenőrzi, nem áramlik-e vissza a szén-monoxid, valamint felméri a helyiségek légáramlási viszonyait módosító egyéb tényezőket.

Az égéstermék-elvezetőhöz kapcsolódó – különösen az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető – hibák megállapítása a kéményseprő feladata. Ilyen esetben a kéményseprő megtiltja az égéstermék-elvezető használatát a hiba kijavításáig, egyéb esetekben a hiba elhárítását a következő ellenőrzésig előírja. A kéményseprő a tiltás tényéről és a hiba elhárításának elmulasztásáról a tűzvédelmi hatóságot kötelezően értesíti.