Vabababa művész palánták napja a Kiskastélyban

beleA Vabababa Művészeti Iskola mára egész napos programot szervezett „Gyerek még az idő” címmel, hogy bemutathassa az érdeklődő szülőknek, a kanizsai iskolák meghívott osztályainak, tanáraiknak: mit „tanulnak” a hozzájuk járó, tehetségüket a legkülönbözőbb művészeti ágakban bontogató gyerekek. Kora délelőtt a gyermekszínház tagjai szórakoztatták a közönséget „Stílusgyakorlatok” című, rövid jelenetek sorozatából álló produkciójukkal, később óvodásoknak mutatta be a Vabababa Társulat a Répamese című játékot.

bele2Napközben vendégül láttak bohócokat és bábosokat, délután kanizsai és szombathelyi zeneiskolások furulyakoncertje szórakoztatta az érdeklődőket. Bár a hivatalos megnyitóra csak este került sor, aki arra járt, már napközben is megnézhette a Művészeti Iskola a Betűk viadala című, és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet tervezőgrafikus hallgatóinak plakátkiállítását.