Ifjú pecások versenye a Csótón

A Nagykanizsai Szúnyog HE belefogott egy gyerekeknek szóló rendezvénysorozat szervezésébe és lebonyolításába, melybe a nagykanizsai iskolákat is bevonták. Első lépésként vasárnap délelőtt egy horgászversenyen vettek részt a gyerekek a Csónakázó-tavon.

beleRemek volt az idő, sok volt a jelentkező, de sajnos „a halaknak nem szóltak”, így ők nem tudhatták, hogy a Szúnyog SE horgászversenye elsődleges célja a kedvcsinálás, a sportág megszerettetése. Ehhez pedig a legrövidebb út úgy vezet, ha van kapás, van mivel dicsekedni a horgásztársak előtt. Szóval a halak nem tudták ezt, így nem is nagyon igyekeztek a gyerekek kedvébe járni. Szerencsére a szülők, nagyszülők lelkesedése átragadt az ifjabb generációra is, így derekasan dolgoztak a három órás verseny során, a csónakázó tó nyugati partján, s közösen örültek a legkisebb naphalnak is. Hat-hat alsós és felsős, és két középiskolás csapat vett részt a versenyen, a gyerekek összesen 10,5 kg halat fogtak. Az alsósok versenyét a palini Pontyvadászok (Bekő Bálint, Körhöcz Gergő, Szilárd Olivér Zénó), a felsősökét a zrínyis Horg-Ászok (Szever Krisztián, Magyesi Bálint, Szabadics Zoltán) nyerték, a középiskolák esetében a Dr. Mező-Thúry Bozsek Dávid, Molnár Károly, Eszter Evelin összetételű csapata lett a győztes.