Vadászati évadnyitó – Több vadhúst, olcsóbb tűzifát ígér az államtitkár

Várhatóan jövőre egységes jogszabályba foglalják a természetvédelemről és a vadgazdálkodásról szóló törvényt, az új jogszabály 2016-ban léphet életbe – mondta el a zalai vadászati évadnyitón szombaton a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára.

Bitay Márton a Bakhoz közeli Sohollári-völgyben rendezett hagyományos rendezvényen arról is beszélt, hogy szükség van az állami erdészetek átalakítására, hogy pusztán nyersanyagtermelés helyett sokkal inkább feldolgozott faárut állítsanak elő, például fűrészüzemek létrehozásával. Ezzel a vidék megerősítését szolgálva nagyobb bevételt érhetnek el, illetve több munkaerőt foglalkoztathatnak.

Kitért arra is, hogy a vadhús hazai keresettségét és külföldi hírét egyaránt szeretnék növelni, és ezzel nagyobb fogyasztásra ösztönözni a magyar és külhoni vásárlókat is.

Az államtitkár eredményesnek nevezte az állami erdészeteket érintő közmunkaprogramot, de arról is beszélt, hogy a kormányzati szándék szerint a tűzifa árában szintén rezsicsökkentést kívánnak megvalósítani. Az állami erdészeteknek kell megvizsgálniuk a lehetőséget, hogy miként lehet csökkenteni a tüzelőnek való árát, elsősorban a helyi igények kielégítéséért.

Mindezek mellett a 22 hazai állami erdészeti társaságnak nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a turizmus fejlesztésére. Keresik annak a lehetőségét, hogy az igényeknek megfelelve miként kirándulhatnának többen a hazai erdőkben – jelezte az államtitkár.

A zalai vadászati évadnyitó keretében a Vadászok életfájánál, a Hét Vezér Emlékhelyen Bitay Márton mellett Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója és Nádor László, az Országos Magyar Vadászkamara zalai szervezete, illetve a Zala Megyei Vadászszövetség nevében koszorúzott, illetve emlékezett meg az elmúlt évben elhunyt vadászokról.