Külföldi vadászok ejtették el a zalai szarvasbikák 87 százalékát

A szeptemberi bőgésben terítékre került mintegy 560 gímszarvasbika 87 százalékát külföldi vadászok ejtették el – közölte a Zala megyei kormányhivatal földművelésügyi és erdőgazdálkodási főosztályának vadászati és halászati főfelügyelője.

Lázár Attila az MTI-nek elmondta: a 12 kilogramm trófeasúlyt meghaladó példányokat is külföldi, túlnyomórészt osztrák bérvadászok ejtették el. Szeptemberben hat kapitális gímszarvasbikát lőttek, a legnagyobb, 13,54 kilogramm agancsú gímbikát egy osztrák vadász Valkonya határában. Az árjegyzék szerint egy 12 kilogramm trófeasúlyú példány kilövése 17 300 euróba kerül, majd e fölött dekagrammonként 60 euróval nő az ár.

Hozzátette: az ősz első hónapjában összesen 629 vadászati engedélyt adtak ki, amelynek 61 százalékát (382 engedély) osztrák, közel 19 százalékát (117 engedély) pedig német vadászok váltottak ki. Olaszországból 35, míg Svájcból 29 vadász érkezett Zala megyébe, kisebb számban amerikai, libanoni, román és dél-afrikai vadászok is eljöttek a zalai vadászterületekre.

A vadászati főfelügyelő tájékoztatása szerint az 52 vadászterületen működő zalai vadásztársaságok árbevételüknek csaknem felét bérkilövésből és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokból érik el. A 2015/2016-os vadászati évben az együttes 1,46 milliárd forint árbevételükből csaknem 800 millió forint származott bérkilövésből. A vadászati év 68,6 millió forint nyereséggel zárult az idén február végén: Zala megyében a teljes vadászterület nagysága mintegy 314 ezer hektár.

Lázár Attila összegzése szerint a trófeasúlyok alapján a szeptemberi szezon jónak mondható, a bírálatokon jó felrakásokat tapasztaltak. A hatósági trófeabírálaton bemutatott 560 gímszarvasbika trófea csaknem fele érmes lett, 49 arany-, 164 ezüst- 161 pedig bronzérmes értékelést kapott. Kitért arra is, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan, viszonylag sok volt a szakszerűtlen elejtés: 88 bika kapott mínusz pontot, ami az összes elbíráltatott gímtrófea 16 százaléka. Ez azt jelzi, hogy a kelleténél több ígéretes, fiatal bika került terítékre. Ez a tendencia az elmúlt 10-15 évben figyelhető meg, mivel a vadászatra jogosultak minél nagyobb bevételt akarnak elérni. A vadászati hatóság azonban szeretné megállítani a folyamatot, hogy a zalai erdőkben megőrizhessék a kiváló gímszarvas állományt – hangsúlyozta Lázár Attila.

A fotó csak illusztráció, forrás: www.vadaszlap.hu