A vihar a temetőt sem kímélte – mi lesz a sok hulladékkal?

bele2Csütörtökön mindenki azzal volt elfoglalva, hogy a fő közlekedési útvonalakról mielőtt eltakarítsák a kidőlt fákat, letört ágakat, így kevesebb figyelem jutott a kevésbé frekventált fás területekre.

De a vihar nem volt válogatós, így nem úszta meg a temető sem. Egyik legszebb díszét, a nyugat – kelet tájolású hársfa sort is megtépázta, egy fa szabályosan kettéhasadt, s rádőlt egy másikra. Néhány fenyő is végzetesen megsérült, ezeket is ki kell vágni. A gallyakat, ágakat ma gyűjtötték össze, takarították a temetőt. Első szemlélésre úgy látni, síremléket a vihar nem rongált meg, de a könnyebb, műanyag díszeket, virágokat bizony elsodorta.

beleFolyik a letört ágak gyűjtése a város más területein is. A gyűjtést végző Park Kft vezetője, Kálovics József úgy ítéli meg, több száz (!) köbméternyi törmelékről van szó, melyet most ideiglenes depókba (Levente utca, Munkás utca, Bartók utca ) hordanak össze. Ez az deponálás egész hétvégén folyik majd. Várhatóan jövő hét elején kezdik meg ezeknek az ideiglenes depóknak a felszámolását, azaz a fatörmeléknek a bagolai komposztálóba szállítását és feldolgozását.

no images were found